40. fejezet - Annyi minden megváltozott

• Harry •

Bármennyire is próbáltam sietni és teljes erővel nyomni a gázt, nem haladtam gyorsabban. Pedig minél hamarabb ott szerettem volna lenni és elmondani mindent Ariananak. Tudnia kell, hogy szeretem Őt. Sokáig titkoltam. Azt magyaráztam be magamnak, hogy olyan, mint a többi lány. Pótolható. Aztán, amikor kilépett az életemből két hónappal ezelőtt, nem kellett sok idő, hogy megérezzem a hiányát. Egyedül ébredtem és senkinek sem mondtam ki azt a bűvös szót, amit eddig csak neki mondtam úgy, hogy tényleg komolyan is gondoltam. Persze, sok lánynak mondtam már azelőtt, de csak azért, hogy az éjszakát velem töltsék. Aztán jött Ariana és annyi minden megváltozott. Főként én és talán ez a legfontosabb.

Olyan sokat gondolkoztam a közös dolgokon, hogy az ”Üdvözöljük Manchesterben!” táblára kaptam fel a fejemet és visszatért az izgága kisgyerek belém. Minél közelebb értem a célhoz, annál gyorsabban vert a szívem. Óvatosan leparkoltam a nagy ház előtt, ahol már egyszer jártam. Akkor még lehetetlennek tűnt, hogy eljövök ide másodszor is. Most viszont itt ülök a kocsiban arra várva, hogy életem első szerelmi vallomásán sikeresen átessek. Fejemet a kormánynak döntöttem és mélyeket lélegezve próbáltam nyugtatni magam. Bemegyek, elmondok mindent, amit csak tudok és meglátjuk mi lesz. Igen, ez az. Sikerülni fog. Harry Styles vagyok!

Becsuktam a kocsiajtót és lassan a bejárathoz sétáltam. Nem szeretnék semmit sem elsietni. Ez baromság. Az igazság az, hogy rohadtul félek. Nem attól, hogy elé álljak, hanem attól a választól, hogy nem. Mi lesz, ha meg sem hallgat? Ha meglát, és egyből elküld a fenébe? Kétségeimen túllépve megnyomtam a csengőt és vártam az ominózus pillanatra. Az ajtóban azonban nem az a személy állt, akire számítottam.
- Öhm, Harry? – Erika zavart, aggódó tekintetével találtam szemben magam. Arca mintha reményt sugallt volna, de éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Erika. Tudom, hogy a legkevésbé sem számítottál rám és talán gyűlölsz még mindig, de muszáj beszélnem Arianaval – határozottan ejtettem ki minden egyes szót és vártam, hogy reagáljon.
- Szívesen beengednélek, de úgy tűnik, hogy elkerültétek egymást – szemöldökömet összeráncolva hallgattam az előttem álló nőt. Mi az, hogy elkerültük egymást? Ennél rosszabb indokot nem találhatott volna ki. – Ana Londonban van.
Ahogy kimondta, szemeim kitágultak, számat apró résnyire nyitottam. Nem, az nem lehet. Ennyire béna is csak én lehetek. Miért nem vártam még egy napot? Ha végiggondolom, végül is teljesen mindegy. Úgysem találkoztam volna vele, hiszen egész nap a lakásomban vagyok bezárkózva.
- Sajnálom, Harry – hangja őszintén csengett és tudtam is, hogy így gondolja.
- Most mégis mihez kezdjek? – reménytelenül rá néztem és vártam, hogy adjon valamilyen tanácsot. Idősebb, tapasztaltabb, mint én.
- Esetleg megvárhatod – ajánlotta fel kétkedve. Izgatottan bólogattam és beljebb invitált a házba. Körülnéztem és rá kellett jönnöm, hogy semmi sem változott. Erika megkínált egy csésze teával, amit azonnal elfogadtam. Leültünk a nappaliban és beszélgetni kezdtünk sablonos dolgokról. Azonban nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá arra, ami már jó ideje foglalkoztat.
- Miért ment Ariana Londonba? – tettem fel a nagy kérdést, amire roppant kíváncsi voltam.
- Tudod, Lucasnak a húga ott tanul és most, hogy hamarosan karácsony, hazaengedték. Ariana pedig elkísérte Lucast, hogy ne egyedül menjen – kicsit, vagy inkább nagyon ideges lettem. Én vissza akarom szerezni, ő pedig együtt van azzal a szerencsétlennel? Erika láthatta dühös arcomat, mert folytatta. – Barátok. Csak barátok.
- Lucas már bepróbálkozott nála – mondtam kicsit erősebben, mint azt szerettem volna. Nem akartam megijeszteni és próbáltam kontrollálni magam.
- Mára viszont megértette, hogy nincs esélye a lányomnál. Ellentétben… Veled – az utolsó szót halkan, szinte suttogva ejtette ki. Nem hittem a fülemnek és ezt ő is észrevette, mert nevetni kezdett. Pár pillanat múlva ismét komoly tekintettel nézett rám. – Néhány napja azon gondolkozott, hogy felkeres téged. Végül arra jutott, hogy mégsem teszi. Hiába… Mindig is a lányom marad. Olyan félénk, mint én.
Elmosolyodtam, hiszen láttam, hogy milyen csodálattal beszélt Arianaról. Fel akart engem keresni. Ez azt jelenti, hogy megbocsájtott? Talán mégis van esélyünk, hogy együtt legyünk? Kérlek, Istenem, add, hogy igaz legyen.

***

Erikaval órák óta beszélgettünk és Ariana még sehol sem volt. Közben Cody is csatlakozott hozzánk, miután hazaért az edzésről. Azt hittem, hogy majd a képembe vágja, hogy mekkora szemétláda vagyok, de nem. Úgy köszöntött, mint egy régi jó barátot. Este hét óra volt és csak vártam és vártam, de semmi.
- Biztos, hogy ma hazajön? – kérdeztem reménykedve Erikatól. Tudtam, hogy bármeddig képes vagyok várni Rá. Ha estére kitessékelnek is a házból, a kocsiban alszok. Nem megyek ebből a városból sehová, amíg nem beszéltem vele.
- Igen, teljesen biztos. Ha történt volna valami változás, akkor hívott volna – mosolygott rám biztatóan és közben a tányérokat tette fel a szekrénybe.
Ekkor hallottam a hangot. Egy autó hangját. Mintha puskából lőttek volna ki, felpattantam a székről és az ajtóhoz siettem Erikaval a nyomomban.

• Ariana •

Liam mellett ülni nagyon veszélyes volt, mert teljesen a gázra lépett. Persze, tudtam, hogy ezt csak miattunk teszi, de akkor is féltem egy kicsit. Hiszen szerettem volna élve Harry elé állni. A gondolat, hogy Manchesterbe ment miattam, felfoghatatlan. Talán szeret? Vagy esetleg más ügyben keresett fel? Titkon bízok benne, hogy az első. Útközben alig beszéltem Liammel. Ő a vezetésre koncentrált, míg én hevesen dobogó szívemen próbáltam csillapítani, de nem sikerült. Amint megérkeztünk a városba, a gyomrom parányira zsugorodott. Liamet elnavigáltam a házunkig. A motor leállt és a mellettem ülő srác egy biztató mosolyt küldött felém és fejével az autó mögé biccentett. Hátrafordultam és megláttam azt a fekete kocsit, amit bármikor felismernék. Harry kocsiját. Itt van. Csak most ne ájuljak el!
- Hajrá! – a fiú bátorításképp megszorította a karomat, és barátságosan az ajtó felé lökött, mondván ideje kiszállnom és bevonszolnom a hátsó felemet a házba. Mély sóhajtás után erőt vettem magamon és miután kiszálltam, becsaptam a kocsiajtót. Átsétáltam az úttesten, mert Liam pont a másik oldalon állt meg. A járda szélénél jártam, amikor hallottam, hogy nagy hanggal csapódik ki a bejárati ajtó és ott állt Ő. Tökéletes testét egy fekete póló és fekete nadrág fedte. Göndör haja most is rendezetlenül állt. Végül megláttam azt a gyönyörű zöld szempárt, melybe teljesen beleszerettem. Látszott rajta, hogy ideges és nem tudja igazán kezelni ezt a helyzetet. Mögötte anya mindentudóan mosolygott rám, ami csak még bonyolultabbá tette a dolgokat.  Minden félelmemet lenyelve feléjük indultam és Harry is tett az irányomba néhány lépést. Hosszú lábaival könnyen szelte át a köztünk lévő távolságot.

Ott álltunk szemtől szemben egymással. Egyikünk sem szólalt meg. Csak néztünk egymás szemébe, mint akik most találkoztak először. Viszont tudtuk, hogy előbb-utóbb meg kell beszélünk mindent.
- Beszélnünk kell – nem tudom, mi történt velem. Talán Harry jelenléte erőt adott, mert én szóltam hozzá hamarabb. Bólintott és besétáltunk a házba. Liam közben elhajtott, de egy nagy integetésben részesített minket. Anya elment Cody-val sétálni, így ketten maradtunk a lakásban.
- Kérsz valamit inni? – ismét én voltam az, aki megtörte a körénk telepedő csendet. Fejét megrázta és az arcába hulló tincseket oldalra simította kezével. Régen láttam már ezt a mozdulatot és most halvány mosollyal néztem végig. Harry viszont rajtakapott, hogy bámulom. Igyekezett elrejteni csábos vigyorát. Nekem sem volt szükségem innivalóra. Felé fordultam és minden figyelmemet neki szenteltem. Úgy érzem, nem én vagyok az, akinek beszélnie kell. A nappaliban csak a falióra kattogását lehetett hallani. Kényelmetlenül vártam arra, hogy Harry végre elmondja, miért jött.

- Ariana. Muszáj meghallgatnod, mert ha nem teszed… Nem is tudom, hogy mi lesz velem – egy sóhajtás közepette közelebb lépett hozzám, így már alig fél méter távolságra állt tőlem. Fogalmam sincs, hogy ezt mégis hogy értette. Azt viszont tudtam, hogy közelsége miatt egyre gyorsabban kezdett verni a szívem és hozzá akartam bújni. Megölelni. Azt akartam, hogy az erős karjaiban tartson és én legyek az egyetlen, akivel ezt teszi.
Óvatosan bólintottam, mivel egy hang sem jött ki a torkomon.
- Tudnod kell, hogy ami Taylorral történt, annak nincs semmi jelentősége. Nem is volt terhes. Kitalálta az egészet. Nézd, tisztában vagyok vele, hogy hibáztam. Sőt, óriási hibát követtem el. Pedig csak azért csináltam, hogy neked jó legyen. Ehelyett a saját vesztembe rohantam. Rájöttem, hogy hiányzol, és nem akarok nélküled élni. Üres az életem, ha te nem vagy velem. Mással pedig nem szeretném megosztani sem a boldog, sem a szomorú perceit az életemnek – néha a padlóra tekintett. Jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, zavarban van. Tovább folytatta, de már nem figyeltem rá. Elvesztem szemeiben és tekintetem levándorolt rózsaszín ajkaira, melynek érintésére hosszú ideje nem volt lehetőségem. Még mindig beszélt. Ahelyett, hogy hallgattam volna, átszeltem a kettőnk között lévő távolságot. Egy kicsit megtorpant és pár pillanatra elhallgatott. Óvatosan fürkészte tekintetemet. Már majdnem folytatta, de közbeszóltam.
- Harry – szólítottam meg halkan, de határozottan. Mivel egy fejjel magasabb volt nálam, muszáj volt felnéznem rá. Pillantásából nem tudtam kiolvasni semmit. Talán várta, hogy miért szakítottam félbe. – Szeretlek.

Úgy állt előttem, mintha nem hitte volna el, amit mondtam. Elhiszem, hogy nehéz ezt felfognia. De akkor is kimondtam és a többi már csak rajta múlik…

Sziasztok!:)
Tudom, hogy késtem, de ez a nyomorult internet tudja, hogy mikor menjen el. Mindegy is, a lényeg, hogy elérkeztünk az utolsó részhez, vagyis az utolsó előttihez, ha az epilógust is belevesszük. Remélem, hogy tetszett a fejezet és hasonlóra számítottatok. Mondtam, hogy a történet végkifejletét egészen az epilógusig fogom húzni, mert gonosz vagyok. Haha.

Nagyon örülnék néhány véleménynek és persze a pipáknak. Az előző részhez köszönöm a sok dicsérő, kedves kommentet, válaszoltam is rájuk.:)

Hosszabb, búcsúzó szöveget majd a következő bejegyzésben írok. Nehéz lesz búcsút venni ettől a történettől, de muszáj lesz. Addigra felkészülök! :D

Imádlak titeket!!
Nóri xx