35. fejezet - Miből jöttél rá?

- Harry – ne, csak ezt ne. Ez a hang a legirritálóbb az egész világon. – Azt hiszem, hogy terhes vagyok.
Még a vér is megfagyott bennem. Kérlek, Istenem, ne! …

Nem, az nem lehet. Vagy mégis? Ha igen, akkor nagy – de még annál is nagyobb – bajban vagyok. Mégis hogy lehettem akkora marha, hogy nem védekeztem?! Uramisten. Ha Ariana elhagy, az kizárólag az én hibám lesz. Ezt már nem foghatom Taylorra. Nem mintha az előzőért őt hibáztattam volna, de innen már nincs kiút. Ha Taylor terhes, akkor el kell mondanom Ariana-nak és akkor biztos, hogy vége mindennek. Nem tudtam mit mondani a helyzetre. A szavak bennem rekedtek.

- Hazz… itt vagy? – vékony hang szakított félbe. Mondtam már neki, hogy ne becézgessen, de úgy látszik, nehéz a felfogása. Vagy csak direkt idegesít.
- Igen – válaszoltam nagy nehezen sóhajtva. – Ez biztos?
- Nem. Még nem biztos, de már egy hete minden nap hányingerem van, és viszontlátom, amit aznap megettem. Csinálok egy tesztet – ezek még nem biztos, hogy a terhesség előjelei, ugye? Mondd Istenem, hogy nem…
- Még nem csináltál tesztet? – kicsit kiakadtam, hogy ennyi ideig kivárt. Jó, hogy nem két hónap múlva vesz egyet.
- Ne veszekedj velem. Az egész a te hibád – tudom, ha most szemtől szemben beszélnénk, akkor a szemeivel megölt volna.
- Arról inkább ne beszéljünk, hogy ki a hibás – mondtam halkan talán csak magamnak. A vonal túlsó végén is hallatszódott, mert ideges sóhajt hallottam.
- Én nem akarok gyereket – igen, ez az. Rájöttem, hogy mi ”hiányzott” nekem. A hiszti. Ariana nem akadt ki sokszor, de ha igen, akkor sem nyávogott így, mint Taylor.
- Szerinted én akarok? – nálam is elszakadt a cérna. Arra lettem figyelmes, hogy anya áll az ajtóban és érdeklődve, vagy inkább gyanakodva figyel. – Most mennem kell. Majd hívj, ha van valami. Szia.

Ezzel meg is szakítottam a beszélgetést és óvatosan tekintettem anya felé. Féltem tőle, mert azt láttam a szemében, hogy rájött mindenre. Remélem, hogy nincs igazam, mert akkor óriásit csalódna bennem. Ugyanúgy, mint Szerelmem.
Nem szólt semmit, csak némán kémlelt és ez volt a legrosszabb. Azt kívántam, bárcsak leüvöltené a fejemet, minthogy hallgasson. De nem tette. Helyette egy szomorú sóhajtás hagyta el a száját és visszasétált a házba. Halk léptekkel követtem őt a konyhába és vártam, hogy mondjon valamit.
- Anya, szólalj már meg – idegesen, számat harapdálva elé léptem. Jelen pillanatban örültem, hogy Ariana és Gemma még nem jöttek vissza.
- Mégis mit mondjak? Hm? Gratulálok! – teljesen ki volt akadva, de közben a csalódottság is ott virított az arcán.
- Miből jöttél rá? – hangom halkabb és nyugodtabb lett. Vagyis inkább lemondó. A kíváncsiság azonban tisztán hallatszódott.
- Az anyád vagyok. A fiúkról meg tudod, hogy nem erősségük a titoktartás…- ezt nem hiszem el! Azok az idióták elmondták neki. Nem értem magam… Őket hibáztatom, pedig az egész miattam van. El kellett volna mondanom anyának.
- Tudom és sajnálom. Mármint azt, hogy tőlük kellett megtudnod – a székek és egyéb bútordarabok alatt lévő parketta sokkal érdekesebbnek tűnt, mint eddig bármikor. Nem mertem a szemébe nézni és ezt ő is nagyon jól tudta. Meghallottam lépteit közeledni, ezért vettem a bátorságot és felnéztem. Leguggolt elém, kezeit lábamra tette. Sajnos nem tudtam kiolvasni semmit a tekintetéből.
- Beszélned kell Ariana-val – nézett rám kimérten, mégis kedvesen. Igaza volt. Ebből én már úgysem jövök ki jól, így édes mindegy.
- Tudom – fájdalmasat sóhajtottam és már nem sok kellett ahhoz, hogy elbőgjem magam. – De majd csak a szülinapja után. Nem akarom elrontani.
Holnap este lesz a buli. Addig még valahogy kibírom, és legalább nem okozok neki fájdalmat. Majd utána. Tudatosult bennem, hogy ezt a másfél-két napot ki kell használnom, el kell raktároznom magamban mindent, mert többé nem lesz lehetőségem arra, amire eddig volt. Nem ölelhetem, nem csókolhatom, nem simogathatom, nem mondhatom neki, hogy szeretem. Nem fog ölelni, csókolni, simogatni, a hajamba túrni, nem suttog szerelmes szavakat a fülembe. Többé nem emeli rám mosolygós barna szemeit. Ami a legfájóbb az egészben, hogy nem mondja ki nekem azt az egy szót, amire eddig csak ő volt képes. Még senki sem mondta úgy, mint Ő. Mi lesz velem nélküle? Egy roncs leszek. Pedig annyi minden van, ami a teendőim közé sorolható. Koncertek, album megjelenés, dedikálás, jövőre még egy turné. A rajongók miatt nem tehetem meg, hogy egy kis időre visszavonulok. Nem lenne fair tőlem, ezzel tisztában vagyok. 

- Megjöttünk – önsajnálatomat Gemma csilingelő, boldog hangja állította le. Felsóhajtottam és egy műmosolyt varázsoltam arcomra.
- Milyen volt? – a konyhából az előszobába tértem át, anyával mögöttem. Barátnőm ezer wattos vigyorral fogadott és egy szolid csókot kaptam tőle. Derekánál fogva átöleltem és eszembe jutott a tegnap éjszaka. Életem eddigi legjobb éjszakája. Nem csak a vágy fűtött, hanem kivételesen éreztem valamit a lány iránt. Valamit?! Szerelmet. Minden kétség nélkül kijelenthetem, hogy szeretem.
- Vicces és aranyos. Nagyon szép helyen nőttél fel – tiszta szívből mosolygott Ariana és sugárzott a boldogságtól. Én csak úgy tettem, mintha boldog lennék. Persze, az voltam mellette, de közben mardosott a bűntudat.
- Örülök, hogy tetszett. Gondolom Gem kitett magáért – el tudtam képzelni, hogy mennyi ökörséget csempészett bele a városnézésbe és biztos vagyok benne, hogy a cikis gyerekkori sztorijaimat sem hagyta ki.
Gemma helyeslően nagyokat bólintott és büszke fejet vágott hozzá. Anya csodálattal figyelt minket, de nem tudtam teljesen felszabadult lenni. Az előző beszélgetés miatt.

- Szerintem lassan indulnunk kellene – nem akartam ünneprontó lenni, de tényleg így van. Már 6 óra volt. Szerettem sötétben vezetni, de Ariana nem rajongott érte, mert féltett.
- Már? – kérdezte csalódottan anya és szorosan magához ölelt. Meglepett ez a gesztusa, de azonnal viszonoztam és úgy fontam köré karjaimat, mint még soha. – Készítek néhány szendvicset az útra.
- Segíthetek? – anya egy apró bólintással jelezte szerelmemnek, hogy nincs ellene kifogása. Míg ők az útravalót készítették, addig Gem, Robin és én a nappaliban jót beszélgettünk. Egy kis időre elfelejtettem minden gondomat és csak velük foglalkoztam.
Néha egy-egy hangot elcsíptem anya és Ariana beszélgetéséből és éreztem, hogy ott is jó a hangulat.
A lelkiállapotom úgy ingadozott percről perce, hogy én sem tudtam nyomon követni. Egyik pillanatban boldog voltam, mert itt vagyok azokkal, akiket szeretek. Másik pillanatban előjött az ”utálom magamat” érzésem. Így nagyon nehéz jól éreznem magam, de erről én tehetek. Annyi mindent visszacsinálnék, ha lehetne. de az élet kegyetlen fintora, hogy nem tehetem.

--Ariana--

Már a kocsiban ültünk és London felé haladtunk. Harry elég furcsán viselkedik, de ez már megszokott tőle. Csak tudnám, hogy miért. Talán velem van valami baja? Vagy a kapcsolatunkkal? Annyi megválaszolatlan kérdés kavarog a fejemben, de egyiket sem merem feltenni neki. Lehet, hogy félek az igazságtól, ezért inkább csendben maradok. Lássuk be, én már örökre ilyen gyáva maradok. Pedig egy ideje, pontosabban amióta Harry-vel vagyok, úgy éreztem, hogy sokkal bátrabb lettem. Ez is csak egy rövid időszak volt, mint egy megfázás.
Kicsit izgatott voltam, mert holnap lesz a születésnapom. Vajon Harry ezért ilyen? Jaj, annyira hülye vagyok. Mégis mit képzelek? Izgul amiatt, mert holnap már 20 éves leszek? Ennek annyi a valószínűsége, mint annak, hogy két perc múlva szőke lesz a hajam.
- Minden rendben? – egy pillanatra felém fordult, majd tekintetét az útra szegezte. Hangja most ideges volt és nem a megszokott kipihent, lágy hangvételével intézte felém szavait.
- Persze – akaratom ellenére egy kicsit hallatszódott az irónia a hangomban és talán gúnyosabbra is sikerült, mint terveztem. Szemöldökét összeráncolta, de nem firtatta az ügyet. Ebből két dologra tudok következtetni. Vagy nem is érdekli, hogy mi a bajom, vagy majd ha hazaértünk, akkor fogja számon kérni. Az utóbbit nem szerettem volna, mert így is ideges. El sem tudom képzelni, hogy a házban mennyi lenne a vérnyomása. Nem is szeretném tudni. Remélem, hogy meg tudjuk beszélni normális emberek módjára.

Sziasztok!
Nagyon sajnálom a késést, de szerettem volna, ha már itthonról teszem fel nektek az új részt! Ma délután végre hazajöhettem és íme itt a meglepetés.
Remélem, hogy a novellám is tetszett.:) Köszönöm a pipákat, kommenteket és az olvasókat! Imádlak benneteket!
Ennyi lettem volna mára. Mindenkinek ötösökben gazdag hetet kívánok! :D

Puszi:
DestinyB xx