23. fejezet - Most akkor megszökünk?

Sziasztok!
Mint azt ígértem, meghoztam az új részt. Nem lett túl hosszú, de remélem, elnyeri a tetszéseteket. 
Köszönöm az előző részhez érkezett 2 kommentet és a 24 tetszik-et! Úgy gondoltam, hogy megint ajánlatot teszek nektek.:D Ha holnap estére összegyűlik 8 komment, akkor felteszem a folytatást. Én már megírtam a 24. részt, szóval csak rajtatok áll, hogy mikor hozom.:D
U.i.: kaptam egy díjat is, aminek nagyon örültem. Köszönöm Jenny! :))
Jó olvasást és kommentelést!
DestinyB xx

- Ne haragudj. Annyira, de annyira sajnálom – a könnyeim csak úgy folytak az arcomon. Megalázva, megszégyenítve éreztem magam.

„Nem bírod tagadni, hiszen látszik rajtad hogy szereted!”

Egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle. Erőm sem volt és jól esett a támogató, vigasztaló ölelése. Sírásom már nem volt annyira keserves, mint pár perccel ezelőtt. Próbáltam belülről is nyugtatni magam, ami többnyire sikerült is, mert már csak szipogtam. Fejemet felemeltem a válláról és a tekintetét kerestem, amit hamar meg is találtam. Szemeiben együttérzés és megbánás csillogott. Gondolatok milliói kavarogtak a fejemben, melyeket el akartam mondani neki, de nem ment. Képtelen voltam megszólalni. Nem csak azért, mert még mindig sokkos állapotban vagyok, de azért is, mert elvesztem a szemeiben. Végül a nagy csendet ő törte meg.

- Nem kellett volna egyedül hagynom téged Taylorral - suttogta és közben egy tincset kisimított az arcomból, ami a könnyek miatt ragadt oda.
- Ne beszélj hülyeségeket Harry. Az én hibám volt. Elvesztettem az irányítást – mondtam erőtlenül és helyenként még a hangom is megremegett.
- Mit mondott? – hirtelen lett dühös, de tudtam, hogy nem én vagyok ennek az okozója, hanem a szőkeség. Nem akartam neki elmondani, mert akkor ki tudja, mire lenne képes.
- Hagyjuk – próbáltam valami mosoly félét erőltetni magamra, de nem hiszem, hogy sikerült. A távolba néztem, hátha úgy dönt, hogy ezt a témát ugorjuk.
- Tudni akarom, hogy milyen baromságokkal tömte tele a fejedet – hangja határozott volt és nem úgy tűnt, mint aki könnyen feladja. Mélyet sóhajtottam és minél hamarabb túl szerettem volna lenni ezen az egészen.
- Azt, hogy te az övé vagy és meg fog szerezni. Én meg egy senki vagyok. Vagyis… - nem akartam kimondani azt a szót, ami a legjobban fájt.
- Vagyis? – Harry kérdőn és türelmetlenül nézett szemeivel.
- Azt mondta, hogy… hogy… egy ribanc vagyok – ismét eltört a mécses, így jöttek ismét az előbbi cselekedetek. Harry szorosan átölelt és hagyta, hogy kisírjam magam. Viszont éreztem, hogy a teste még mindig merev és ez Taylor miatt van. Vajon most mit gondolhat róla? Volt egy másik dolog is, ami nagyon aggasztott, de nem tudom, hogy miért. Taylor mire képes, hogy visszaszerezze Harry-t és ő vajon újra összejön-e Taylorral? Rossz érzés kerít hatalmába, ha elképzelem őket együtt. Talán jelentene ez valamit?
- Inkább ő az – mondta bosszúsan és ezzel kizökkentett az agyalásomból. Hálás voltam neki, mert a gondolatok miatt kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Egyáltalán nem lepett meg a kijelentése, szinte biztos, voltam benne, hogy ilyesmi véleményen van a csajról.
- Harry – húzódtam el tőle és érdeklődve figyelte, hogy mit akarok kinyögni. – Én már nem mennék vissza a partira.
Félve mondtam, mert nem tudtam, hogy mit reagálna rá. Lassan elmosolyodott. Nos, erre nem számítottam.
- Megértelek. Nekem se sok kedvem van – sóhajtott és mintha valami megvillant volna a szemében. – Mi lenne, ha elvinnélek valahová?
A gyenge mosolyból széles vigyor lett és már nyoma sem volt az előbbi hangulatának. Összehúztam a szemöldököm. Kíváncsi vagyok.
- Hová? – töröltem le egy könnycseppet az arcomról és vártam a válaszát.
- Az legyen meglepetés – ez az, amitől a legjobban tartottam. Tudni szerettem volna, hogy mégis hova szándékozik elvinni engem. Csak fújtattam egyet és durcásan néztem rá, aminek következtében elnevette magát. Megmutatkoztak gödröcskéi és gyönyörű fogai is. Lehet, hogy kezdek többet érezni iránta? Eddig Lucas miatt tartottam magamat és már látom, hogy ő beszélte tele a fejemet azzal, hogy Harry milyen nagyképű és köcsög. Talán ez is a terv része volt? Így nem engedem, hogy Harry közelítsen felém, majd felbukkan az állítólagos legjobb barátom és mindent elkövet, hogy ne legyek Harry közelében. Ha már ez volt a célja, csinálhatta volna jobban is. Miből gondolta, hogy nem jövök rá?
- Ariana, itt vagy? – legyezte meg előttem a kezét nevetve.
- Mi? Ja, persze – egy kicsit megráztam a fejem, hogy az előttem álló fiúra tudjak összpontosítani.
- Akkor sétálhatunk? – értetlen arckifejezést mutattam, ő pedig egyből kapcsolt és megmagyarázta. – Az előbb azt mondtam, hogy mi lenne, ha sétálnánk, mert a hely, ahová mennénk, nincs túl messze.
Csak bólogattam és megindultunk egymás mellett. Kezemben még mindig ott figyelt a magas sarkúm, mert nem volt kedvem visszavenni. Styles csak mosolygott rajtam és megjegyezte, hogy milyen vagány vagyok. Először nem értettem, hogy mire érti, de aztán felvilágosított, hogy szerinte nem sok lány merne mezítláb végigsétálni az úton úgy, hogy a kezében tart egy ilyen cipőt. 

- Most akkor megszökünk? – vigyorogtam rá, de közben nem álltunk meg. Senki nem tud róla, hogy hová megyünk. Még én sem. Haha.
- Bizony. Izgalmas, mi? – röhögött. Szerintem a saját szavain, de emiatt nekem is kellett. A könnyeimnek már semmi nyoma nem volt és az út alatt folyamatosan mosolyognom kellett, mert Harry mindig mondott valami szórakoztatót.
- Itt is vagyunk – egy nagy és hangulatos ház előtt álltunk meg. Kissé meglepődtem, mert arra gondoltam, hogy egy helyi étterembe visz, vagy a tengerpartra. Talán ez volt a legjobb hely, ahová hozhatott. Már kívülről is szimpatikus, ezért tűkön ülve várom, hogy belülről is lássam.
- Wow. Ez aranyos – felnevettem a jelzőt illetően, majd Harry is követett.
- Belülről még aranyosabb – mondta játékosan, mire én a vállába ütöttem. Megindult a házikó felé és elővett a zsebéből egy kulcsot.
- Miért van az nálad? Tudtad, hogy mi lesz? – vigyorogtam rá, ő pedig megfordult.
- A tervem az volt, hogy a party után elhozlak ide. Azt nem tudtam, hogy hamarabb jövünk. Na, meg attól is féltem, hogy Lucas majd ellenkezni fog – megint feszültebb lett, de közben mégis lazán beszélt. Meglepődtem, hogy a nevén szólította és nem az ”idióta” vagy a ”paraszt” jelzőt használta.
- Nem különösebben érdekelt volna, ha ellenkezik – mondtam hanyagul és utána sétáltam. Kérdőn pillantott rám, míg a kulcsot a zárba helyezte és elfordította. Nem válaszoltam semmit és ő sem firtatta tovább a dolgot. Kitárta előttem az ajtót és betessékelt. Istenem, ez a ház belülről gyönyörű. A falak barack színűre voltak festve, ami nyugodtságot és letisztultságot tükrözött. Jobb oldalamon egy lépcső vezetett fel, míg a bal oldalon egy hatalmas kép volt elhelyezve. Egy idős házaspárt ábrázolt, amint egy nagy szobában táncolnak. A kép után egy ajtó a nappalihoz és a konyhához vezetett. Előttem egy nem is tudom, minek nevezzem volt. Két fotel és egy kanapé feküdt ott, de nem hiszem, hogy nappalinak jó lenne. Jobb oldalon, a lépcső után még egy ajtó, amely - mint azt megtudtam Harry-től -, a földszinti fürdőszobába nyílt. Ezek szerint az emeleten is van egy.

- Tetszik? – ámuldozásomból Harry zökkentett ki. Mélyen a szemembe nézett, ami már megint előcsalogatta a pillangókat a hasamból.
- Ez eszméletlen – nevettem. – De miért hoztál ide?
- Ezt a házat még nagyapával rendeztük be 6 éve. Ő itt lakik, de ez olyan nekem, mint a második otthonom. Tudod, amikor megelégelem a lesifotósokat, vagy netán az akaratos rajongókat, akkor ide menekülök. Itt mindig pihenhetek és senki sem tud ennek a létezéséről. Mármint úgy nem, hogy ”Harry Styles ide szokott járni” – örültem neki, hogy ilyen dolgokat megoszt velem. Az pedig még boldogabbá tett, hogy elhozott engem ide. Szinte biztos voltam benne, hogy a barátnői közül még egynek sem mutatta meg a házat. Persze, én nem vagyok a barátnője. Szeretnék-e az lenni? Pár nappal ezelőtt simán rávágta volna, hogy nem, de ez megváltozott.

- Mi lenne, ha főznék neked valamit? – kérdezte kedvesen. Hirtelen nem tudtam, hogy komolyan gondolja-e vagy csak poénnak szánta. Látván, hogy még mindig várja a válaszomat, arra következtettem, hogy nem viccelt.
- Öhm… oké – csak ennyit tudtam mondani. Nem nagyon tudtam elképzelni Harry-t főzőcskézni. Elindult a konyhába és már keresgélni is kezdett a szekrényekben.
- Szereted a spagettit? – nézett egy pillanatra felém.
- Imádom – mondtam egy kicsit szégyenlősen, de ő csak a válaszommal foglalkozott és előkapott egy csomag tésztát, majd egy zacskó szószt és egy edényt. A tűzhelyet begyújtotta és jelezte, hogy üljek le egy székre. Odasétáltam a pulthoz és kényelmesen elhelyezkedtem. Csendben figyeltem minden mozdulatát és csak csodáltam Őt. Aranyos és szexi egyben, mikor koncentrál. A hűtőből elővette a sajtot és reszelni kezdte. Milyen bunkó vagy Ariana Baker. Hirtelen ez jutott eszembe és rögtön beszélni kezdtem.
- Ne segítsek valamit? – kérdeztem kis aggodalommal, miután rájöttem, hogy én csak itt ülök, miközben ő ”dolgozik”.
- Dehogy. Te vagy a vendég – nézett fel és széles mosoly ült az arcán.
Egy kis idő múlva már a kész ételt tette elém és leült a mellettem lévő székre.
- Jó étvágyat! – pillantott rám. Én ugyanezt megismételtem és enni kezdtünk. Hm. Bebizonyosodott, hogy Harry isteni spagettit készít. Miközben falatoztam, egy kicsit elkalandoztam és már ott tartottam, hogy szerencsés lesz a felesége, ha mindent így tud főzni. Gyorsan elhessegettem a gondolataimat és a kajára fókuszáltam. Miután mindkettőnk tányérja üres lett, Harry felállt és a mosogatóba tette.

- Köszönöm. Isteni volt – töröltem meg a számat egy szalvétával.
- Örülök, hogy ízlett. Ez a specialitásom – vigyorgott. – Fáradt vagy?
Pont, mikor kimondta, egyből ásítottam egyet. Nevetve felvezetett a lépcsőn és azon belül az egyik szobába. Ez is, mint a ház, ízléses volt és valamiért az jutott eszembe, hogy ez Harry szobája. Őt tükrözi teljes mértékben, de nem tettem szóvá, mert nem akarok beégni, ha esetleg tévednék.
- Feküdj le nyugodtan. Jó éjt – ment is volna ki, de elé léptem. Meglepődött cselekedetemen. – Baj van?
- Nem – mondtam határozottan. Harry összehúzott szemöldökkel várta mondandómat. Én is vártam egy belső hangra, amely majd azt mondja, hogy ”Ne csináld Ariana, meg fogod bánni”… de nem szólalt meg, ezért muszáj volt megtennem. – Miért nem maradsz itt?
Halkan kérdeztem és közben szemeimmel a padlót néztem. Puha ujjait megéreztem az államnál és megemelte azt, így a szemébe néztem.
- Azt akarod, hogy itt maradjak? – közelebb hajolt és már csak pár centi választott el minket. Lassan és halkan beszélt. Egyre gyorsabban vettem a levegőt és azt hittem, hogy rosszul leszek, úgy vert a szívem. Lehet, hogy hülyeséget csináltam?  Ha már idáig eljutottam, akkor ezt végig kell vinnem. Vagy nem?