2013. július 19., péntek

20. rész - Bosszút akarok állni

Sziasztooook!
Kezdjük azzal, hogy megleptetek rendesen. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy meglesz a 6 komment, de ma délelőtt felnéztem és láttam, hogy meglettek a vélemények. Köszönöm mindenkinek!:)

Így itt is az új rész, ami szerintem a 20. részhez méltó lett. Remélem, hogy mindenkinek tetszik és ilyesmi színvonalra számítottatok. Tudom, hogy egy kicsit rövid lett a többihez képest, de annál izgalmasabb :D
Lehet, hogy még a hétvégén felkerül az új rész, de nem biztos.
Légyszi mondjatok véleményt akár a szereplőkről, akár a történetről, mert eddig most vagyok a legkíváncsibb.:DD
Jó olvasást!
DestinyB xx




„Minden történetnek két oldala van, ahogy minden embernek két arca. Az egyiket mutatja a világnak, a másikat elrejti legbelül. Ezt kettősséget a fény és a sötétség egyensúlya uralja. Mindnyájunkban ott rejtőzik a jó és a gonosz. Azoké a valódi hatalom, akik képesek elmosni az erkölcsi vonalat a kettő között.”

- Harry, őt itt Lucas, a legjobb barátom. Lucas, ő itt Harry, a kamu pasim – mutattam be őket egymásnak. Idegesen vártam. Egyikük sem szólt semmit, még a kezüket sem nyújtották egymásnak. Összehúzott szemöldökkel méregették a másikat. Jól kezdődik…

Már ott tartottam, hogy kiverem a balhét, de Lucas szerencsére megmentett.
- Lucas Moore – nyújtotta unalmasan Harry felé a kezét. Ilyenkor még jobban eszembe jut, hogy mennyire szeretem Lulut.
- Harry Styles – fogadta el Styles a kézfogást és egyből rátért a lényegre. – Mit akarsz itt?
- Meglátogatom a legjobb barátomat. Amúgy meg nem sok közöd van hozzá – válaszolt felhúzott szemöldökkel Lucas és egy kis mosoly is bujkált a szája szélén. Talán azért, mert most beszólhat Harry-nek.
- Neked komolyan egy srác a legjobb barátod? – kérdezte tőlem nevetve Styles.
- Igen. Valami problémád van vele? – próbáltam normálisan beszélni, de rohadt mérges voltam rá. Mi a baja Lucas-szal?
- Nekem? Dehogy. Csak furcsa. És hol fogsz aludni Lucas? – nézett Lulura egy olyan ”de szerencsétlen vagy” nézéssel.
- Foglalok egy szobát. Miért, mit gondoltál? – tudtam, hogy nem szimpatizálnak egymással, de akkor is. Annyira ellenségesek voltak és ez nekem nem tetszett.
- Van rá pénzed? Mert, ha gondolod, fizetünk neked egyet. Tudod, szeretünk jótékonykodni – röhögött Styles. Ez azért tényleg durva volt. Láttam, hogy Lucas már nem sokáig bírja.
- Képzeld, hogy van rá pénzem. Te és a jótékonykodás? Maximum a négy bandatársad. Vagy te a kurváknak szóló ”kedvezményeket” is jótékonykodásnak tekinted? Mert akkor értem – mosolygott Lulu. Majdnem felnevettem, de türtőztetnem kellett magamat. Harry-nek megfeszültek az izmai és majdnem bemosott egyet Lucasnak, de megfogta a kezét.

- Oké, fiúk. Hagyjátok abba. Én most segítek Lucasnak szobát foglalni és bemutatom a többieknek – mondtam higgadtan, de belülről féltem, hogy ezek ketten egymásnak ugranak.
Harry idegesen visszasétált az ágyhoz és még beszélt valamit, amit sajnos meghallottam és Lucas is.
- Nem tud magának szobát foglalni a szerencsétlen? – vissza kellett tartanom Lucas-t, hogy ne menjen Harry után. Gyorsan becsuktam magunk mögött az ajtót és lementünk a recepcióra. Nem volt semmi akadály és megkapta az alattunk lévő szobát. Egy kicsit bosszankodott, mert így túl messze van tőlem és nem tud megvédeni, ha Styles rám mászik. A túlzott aggódási rohamait ki nem állhatom. Csak leintettem és felmentünk a szobájába. Nem volt annyira luxus, mint a miénk, de szép volt. Én is laktam volna inkább ebben, mint abban a baromi nagy lakosztályban.
- Mi lenne, ha megismerkednél a többiekkel? – kérdeztem rá félve és vártam a reakcióját. Nagyot sóhajtott.
- Azok is ilyen parasztok? Mert, akkor semmi kedvem nincs hozzá – forgatta meg szemeit.
- Nem. Harry sem paraszt, csak meg kell ismerni – mondtam halkan.
- Mi? Ezt ugye nem gondoltad komolyan? Nem ismerek rád – háborodott fel.
- Most mi bajod van? – lettem én is ideges. Miért van kiakadva ezen? Lehet, hogy egy kicsit túloztam, de igenis találkoztam már Styles kedvesebb oldalával.
- Az, hogy véded ezt a kis nyavalyást - tárta szét karjait a dráma hatásért.
- Nem védem. Csak elmondtam a véleményemet. Ne ítélj elsőre – mondtam neki komolyan. Egy kicsit még nézett engem, majd megszólalt.
- Inkább mutasd be a többieket – ezzel elindult az ajtóhoz és meg sem várt. Jól kezdődik ez az egész. Tudom, hogy ő a legjobb barátom és mindig megvéd, mellettem áll. De most azt szerettem volna, hogy ne legyen itt. Nem azért, mert nem szeretem. Hiányzott és boldog voltam, amikor magamhoz öleltem, de nem hiányzik a veszekedés és a feszültség, ami közte és Harry között kialakul.
Bekopogtam az ajtón és ott volt mind a négy fiú, Eleanor, Lou és egy szőke lány is, aki Zayn ölében ült.
- Sziasztok – mosolyogtam rájuk.
- Hello Aker – állt fel Zayn, a lánnyal együtt és felénk közeledtek. – Perrie, ő itt Ariana, aki Harry barátnőjét játssza. Ariana, ő itt Perrie, a barátnőm – mutatott be minket és kezet fogtunk. Sőt, Perrie még meg is ölelt. Én is így tettem, majd észbe kaptam, mikor Zayn kérdőn nézegette Lucas-t.
- Ja, igen. Fiúk, lányok, őt itt Lucas Moore, a barátom. Mármint, nem úgy, hanem, mint barát barát. Remélem, értitek – elnevettem magam. A többiek pedig rajtam nevettek. Innentől pedig elindult az ismerkedés. Jó lenne, ha Lucas kijönne velük és akkor már ”csak” Harry-vel kellene megbékülnie, ami nagyon nehéz lesz, talán lehetetlen.

--Lucas szemszöge--

Elegem van. Először védi azt a kis nyomorékot, majd annyit mond rólam, hogy „ő itt a barátom”. A legjobb szót mintha kifelejtette volna. Ha így haladunk tényleg elfelejt engem és az a göndör veszi át a helyemet. Ő lesz az, aki megvédi, segít neki és szereti. Ezt nem hagyhatom. Cselekednem kell. Már tudom is, hogy hogyan. Csak szükségem van egy bizonyos ember segítségére.
-  Liam vagyok, örvendek – fogott velem kezet a barna hajú srác és így visszarántott a jelenbe. Egész normálisnak tűnt.
- Lucas – eresztettem meg felé egy vérszegény mosolyt. A többivel is így tettem, de a szőkével, akit Niall-nek hívnak - ha jól emlékszem -, jól elbeszélgettem. Többnyire a fociról és kiderült, hogy mindketten szeretjük a Manchester United-ot. Egy közös meccsnézést is lebeszéltünk. Nem is rosszak annyira, mint gondoltam. Kivéve persze Harry.
Ideje lenne Arianaval is beszélgetni, kettesben. Ezért óvatosan elhúztam a többiektől.
- Baj van? – kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Nem – mosolyodtam el. – Csak szeretnék veled beszélgetni. Tudod, csak ketten.
- Oké – nevetett. – Srácok, mi megyünk sétálni egyet.
A többiek bólintással jelezték, hogy nincs ellenvetésük. Így kimentünk a medencéhez és egy hintaágyba leültünk.

- Mesélj! – mondtam neki lágyan.
- Miről? – fürkészett szemeivel.
- Mindenről, ami veled történt az elmúlt egy-két napban, amíg nem láttalak – mosolyogtam le rá. Olyan jó volt megint így együtt lenni, kizárni Styles-t. Reménykedtem benne, hogy Liz sem gondol rá.
- Hát… átestem életem első One Direction koncertjén, ami egész jó volt. A fiúkkal is összebarátkoztam. Igaz, az elején egy kicsit bunkók voltak, de már minden rendben van. Beragadtam Harry-vel egy liftbe – az utolsó mondatát halkan mondta. Talán attól félt, hogy rosszul kezelem.
- Mi? Ez most komoly? – talán egy kicsit idegesebb lettem. Ő és Liz egy liftben?
- Nyugi, nem történt semmi olyan. Tényleg – próbált megnyugtatni és átölelte a derekamat, amennyire tudta ülő helyzetben. Ettől jobban éreztem magam és egyik kezemet hosszú, barna tincsei közé helyeztem, míg a másikkal átkaroltam a derekát.
-  Oké. Most elmegyek sétálni. Te pedig vigyázz magadra – álltam volna fel, de visszahúzott.
- Megijesztesz Lucas. Ugye nem keveredtél bele semmibe? – kérdezte félve. Nevetnem kellett a kimondott szavai miatt.
- Dehogy. Csak egyedül akarok lenni egy kicsit, meg anyát is felhívom. Tudod milyen – forgattam meg a szemeimet. Megértően bólintott, de láttam szemeiben, hogy még mindig nem hisz nekem. – Szeretlek Liz.
Végre mosolygott és láttam a bizalmat a tekintetében. Ennyi kellett. Ez az egy, vagyis két szó és bízik bennem. Könnyű dolgom van.

Egy valami miatt azonban mégis aggódtam. Ha elég neki ez a 9 betűs szó tőlem, akkor talán Harry-nek is ilyen egyszerű lenne? Nem, Liz nem hülye. Csak Styles a túl rámenős. Figyelnem kell rá, mert addig nem hagyja békén Őt, amíg meg nem fekteti. Azt pedig nem hagyhatom. Ezért is kell egy bizonyos ember segítségét kérnem. Most sokan utálják, de nem érdekel. Csak és kizárólag ő segíthet nekem. Szerencsére vannak kapcsolataim és egy haverom ismerőse megadta a számát. Sőt, még itt is tartózkodik most Miami-ban. Úgyhogy nagyon boldog vagyok, mert így nem kell elmennem messzire. Ki tudja, hogy hol lenne.
A ház címét is megadták, ezért oda mentem. Csengettek és egy kigyúrt, nagydarab ember nyitott ajtót.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte mély hangján. Nem hazudok, kicsit berezeltem tőle, de hamar összeszedtem magam.
- Lucas Moore vagyok. Mára beszéltünk meg egy találkozót – vettem elő a komoly hangomat, amit a barátaim viccesnek találnak, de szerintem elég megnyerő vagyok vele.
- Ó, már minden világos. Fáradjon beljebb – mielőtt bezárta volna mögöttem az ajtót, körbenézett, hogy nincs-e más itt. Eléggé ijesztő volt. – Szólok neki, hogy megérkezett. Addig várjon itt.
Bólintottam és figyeltem, ahogy a hústorony felbattyog a lépcsőn. A házában is testőrök vigyáznak rá? Talán még jobban figyelnek rá, mint a 1D-re. Mondjuk azok fiúk, ő pedig lány és kell valaki, aki megvédi.
Elmélkedésemből a cipő kopogása zavart meg. Ő jött le a lépcsőn. Fehér, testhez simuló pólót, kék, térdközépig érő szoknyát és fekete magas sarkút viselt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem próbáltam volna ki. Szexi volt ebben a szettben. Szőke haja pedig fel volt gumizva.
Megköszörültem a torkomat és illedelmesen köszöntöttem.
- Lucas Moore vagyok. Velem beszéltél telefonon – fogtam kezet vele. Elmosolyodott és megölelt, amin meglepődtem rendesen, de viszonoztam.
- Szóval a segítségemre van szükséged. Sokat gondolkodtam, hogy mi tévő legyek. Egyetlen egy indok miatt döntöttem úgy, hogy belemegyek. Az pedig az, hogy bosszút akarok állni. Amint bosszút álltam, az enyém lesz Harry. A tied pedig Ariana. Ehhez nagyon össze kell dolgoznunk és semmi hibát nem véthetünk – magyarázta kimérten, de mégis lelkesen. Lerítt róla, hogy csak a bosszúvágy hajtotta. Tudtam, hogy amilyen kedvesnek látszik ez a csaj, annyira gonosz belülről. De nem törődtem ezzel. Hogy miért nem? Mert Styles nem szerezheti meg Ariana-t. Nem! Ahhoz, túl sokat játszottam már a ”csak barát” szerepet. Önző vagyok és az is leszek. Ariana csak az enyém lehet és senki másé. Pláne nem a Styles-é. Csak kihasználná. Én tudnám tiszta szívemből szeretni. Úgy, ahogy Patrick annak idején nem tette.
- Rendben. Mi a terved első része? – sóhajtottam és tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Gúnyosan elmosolyodott és bevezetett a nappaliba. Helyet foglaltunk. Tekintetem kicsit elkalandozott hosszú, formás lábain. Ezt ő is észrevette és közelebb csúszott hozzám. Így már a szemeibe néztem.
- Nem hagyhatjuk, hogy egymásba szeressenek. Szét kell őket választani. Nekem Ariana-t kell megsemmisítenem, neked Harry-t. Tudom, hogy egy kicsit furcsán hangzik, de nem tudom máshogy mondani. Mielőtt ismertetem a tervet, utoljára megkérdezem. Benne vagy? – húzta fel szemöldökét és várta a válaszomat. nagyot nyeltem és gyorsan végiggondoltam az egészet.

- Igen, határozottan igen – mondtam ki. Ettől kezdve szövetkezek a legjobb barátom ellen. Tudom, hogy senki sem lenne büszke ám, ha tudná, de nem érdekel. Meg kell tennem. Szükség volt erre a lépésre, mielőtt egy szorosabb kapocs alakul ki köztük. Vagy elbukjuk, vagy nyerünk. A vesztés szó azonban nem szerepel a szótáramban…

Ki lehet a lány? Várom a véleményeteket:)



7 megjegyzés:

  1. Nagyon de nqgyon szuper rész lett,és nqgyon de nagyon imádtam.Lucasnak az a beszolása Harrynek.Huu hát az nagy volt.:)De jo bunkok voltak egymással az tuti.Mondjuk nem jo ha az wmber első látásrol már rosszat gondol a másikrol mikor lehet nem is olyan.A szereplőkről nekem az a véleményem hogy.Vagyis inkább megyek sorba.Arianát nagyon birom.Ahogy Harryt is de néha bunko és imádom a pervez egoját.<3 :) :D Louis olyan nekem mint ahogyan tudjuk.Meg a többiek is.Tom pedig hát ravasz.Már olyan szemszögből hogy mindig kicseszik Harryvel meg Arianával.Lucasrol pedig az a véleményem.Hát birtam.Most nem mert ilyet tett.Nagyon szép barát Arianának mondhatom de hát csak megakarja védeni Harrytől.De hát ő tudja.És szerintem akivel szövetkezett nő az Taylor Swift.Tuti.Van egy olyan selytésem.100% a selytésem hogy ő.Nagyon várom a következő részt!!<3 :) :D

    VálaszTörlés
  2. ahh végre. imádom. tényleg. Tetszik, hogy Lucas és Harry nem kedvelik egymást, nem tudom, miért, de nekem ez bejön. Harcoljanak csak, annál izgalmasabb részeket kapunk. Nekem igazából mindenki nagyon szimpi, bár Lucas az elejétől kezdve furcsa volt...:D Szerintem is Taylor az a lány... ajj imádom, nagyon nagyon várom a következőt<3

    VálaszTörlés
  3. naagyon jóó!! Remélem H és A összejönnek!! Ja és szerintem Taylor az!! :D Várom a kövit!! :DD

    VálaszTörlés
  4. Szerintem és Taylor xD alig várom, hogy mi sül ki ebből :D

    VálaszTörlés